Főoldal » Cikkek » Cikkeim

Dale Avery: A renegát

Nagyjából négy napja valahol olvastam egy kritikát Dale Avery: A renegát írásáról.
A regény - a szerepjátékosok által jól ismert -  Yneven játszódik, azon belül is Taba el Ibarában. Pyaron szerinti 3690-ben. Ennek a dátumnak nagyon fontos jelentősége van. Aki ismeri Ynev történelmét, már minden bizonnyal tudja.

A történet három fejvadászról szól, egy kráni és két pyarroni. A már háromszáz éves kráni fejvadász egy minden körülmény között higgadt harcos, aki nem szeret ölni, de ha a szükség úgy hozza, akkor gondolkodás nélkül végez azokkal, akik a küldetésének sikerességének az útjában állnak. Mindent alárendel kötelességtudatának, de mégis elgondolkodik cselekedetei helyességén. A két pyarroni fejvadász női karakter. Már évek óta dolgoznak együtt, annak ellenére, hogy szinte egymásnak ellentétei. Az már alapnak számít, hogy csodálatosan szépek, de bárkit megölnek, aki az útjukba kerül.

A történet röviden annyi, hogy a pyarroni és kráni titkosszolgálat is a sivatagba küldi ügynökeit, mert sejtik, hogy valami nagy dolog van készülőben. Mivel Taba el Ibara alapvetően kráni befolyás alatt áll, ezért a messor két okból kifolyólag megy a sivatagi városba. Az első, hogy felkészüljenek a Tersius érkezésére és képezze az emír elit katonáit a Fekete Skorpiókat. Természetesen a két ősi ellenség fejvadászai nem férnek meg egymás mellett békében, de idővel rá kell ébredniük, hogy sokkal több forog itt kockán, mint eleinte gondolták: Az amundok istensége arra készül, hogy testet öltsön és elhozza Ynevre a pusztulást.

A történet eseménydús és fordulatos. Egyetlen percig sem hagyja unatkozni az olvasót, és kiválóan mutatja be az olvasónak a Manifesztációs háború előzményeit. Mindemellett, aki nem jártas a Magus világában, annak okozhat kellemetlen perceket a regény, mert az író úgy ír, mintha mindenki tisztában lenne a különböző kifejezések jelentésével. Ennek kiküszöbölésére a könyv végén találhatunk egy függeléket, ahol néhány alapvető dologról információt kaphatunk, de szerintem elég zavaró, ha az olvasónak folyton a könyv végén kell keresnie egy számára ismeretlen kifejezésnek a magyarázatát.

Mindentől függetlenül tudom ajánlani ezt a regényt mindenkinek, aki szereti a Magus történeteket, a fantasy könyveket, és a pörgős, eseményekkel teli regényeket!

Kategória: Cikkeim | Hozzáadta:: Andrew (2012-02-22)
Megtekintések száma: 761 | Hozzászólások: 1 | Címkék (kulcsszavak): konyv, novella, avery, a renegat, andrew, andrew sinclair, regeny, dale avery, dale, sinclair | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 1
1 Nda  
0
Ke1osz ide vagy oda, a csiga tf6ke9letes lett!!!Nagyon kreatedv vagy!2 csige1s f6tlet. -Egy bare1tnőm keltte9szte1bf3l csine1lt egy f3rie1si kakf3scsige1t, a csiga kf6zepe9n sze9lesebb te9sztaszalagbf3l, ale1kanyaredtotta a teste9t, e9s kisfctf6tte, fotf3m is van rf3la...-Ikee1ban van most egy fak kiszfarf3formake9szlet! Benne egy csiga is! (meg szarvas, rf3ka, maci, sfcn)

Név *:
Email *:
Kód *: